Vizilófia

Most érünk a határra. Innét már látszik a kerítés. Ha azon átjutunk, elkezdődhet az új életem. Valamitől mégis összeszorul a szívem. Mintha az a drótháló elvágná a jövőmet a vágyaimtól.

Otthon minden olyan ismerős volt. Elsétáltam a boltba, és tudtam melyik tészta a kedvencem. Ezután minden étel idegen ízt hagy majd maga után. A legtöbbnek talán a nevét se tudom majd.

Mesélték, hogy arrafelé a nap is más. Rosszkor kel – rosszkor fekszik, furcsa szögben süt, ha süt egyáltalán.

Persze sokáig halogattam az indulást. Azt hittük, rosszabb kell legyen, mielőtt jobb lesz. Azt mondták, ha keményen dolgozunk, akkor elindul majd a változás.

Aztán valahogy mindig csak rosszabb lett. Az emberek elkezdték gyűlölni egymást. Senki nem hitte el, hogy a másik gondolhatja különbözőképpen, és emiatt még elférhetünk egymás mellett. És mindig volt ellenség, mindig volt ki ellen összefogni.

Talán akkor kellett volna indulnom, mikor megjelentek a kéregetők. Vánszorogtak az utcákon a hátukra kötözött cókmókjukkal, és reménytelenséggel házaltak pár szutykos pénzdarabért. Nem tudtam rászánni magam.

Eljöhettem volna akkor is, mikor a hívők törvénye lett a Törvény. Egyre csak súlyosbodtak a büntetések, és egyre inkább csak a hitetleneket sújtották. De annyian behúzták a nyakukat és lapítottak, hogy azt gondoltam, talán át tudjuk így vészelni.

Aztán kezdtek bezárni az iskolák. Amelyik megmaradt, abból eltűnt a vélemény. A történelmet valami központi akárki írta meg, ahogy a kötelező véleményt is. A vallás pedig álcahálóként kezdte takarni a szabad szellem elnyomását.

Addigra már tömegek szedelődzködtek fel, vágtak neki az útnak, de én maradtam. Volt munkám, lakásom, nem éheztem, és ez több volt, mint amit annyian mások elmondhattak magukról.

Amikor apámat nem tudtuk elvinni az orvoshoz, azt nehéz volt megemészteni. Persze az orvosok nyelveket beszéltek, és sokszoros pénzt kaphattak egy olyan helyen, ahol nem kellett félteniük magutak, a családjukat – valahol érthető, hogy elmentek.

És az ellenségeink egyre csak szaporodtak. Nyugaton voltak azok, akik megfertőzték a mi tiszta szellemiségünket, magasztos nemzeti öntudatunkat fenyegetésnek élték meg, és beolvasztottak volna minket valamifajta globális impériumba. Keleten pedig azok voltak, akik a vallásunkra acsarkodtak, akik a kultúránk ellen fenekedtek. De nekünk volt vezérünk! Szent háborút hirdettünk minden gaz ellen, aki ránk mert támadni. Akkor már nem voltam hazafi, akkor már csak az éhező gyerekektől rettegtem. Féltem apának vágyni magam, nehogy az én még meg sem fogant porontyaim is maguk közé akarják.

Egyszer aztán eltűntek a kéregetők. Elvitték őket, kikergették a városból, vagy éhen haltak – talán mindegy is. Lehet a cókmókjukat eltüzelték, hogy az utcák ne mutassanak rosszul a CNN-en. Akkor elindultam. Nem vártam meg a puskaropogást és a bombázásokat.

Én szerencsés vagyok. A szüleim taníttattak. Értek valamelyest a számítógépekhez és beszélek egy-két nyelvet, ha nem is túl magas fokon. Engem talán akarnak majd az angolok, vagy a németek. Esetleg a hollandok.

Hogy a többiekkel mi lesz, nem tudom. Nélkülözés és kitaszítottság vár rájuk, de már nincs erőm sajnálni őket. Birkának születtek, birkaként akarnak meghalni, természetes, hogy megnyírják őket.

Egy kisebb légörvény taszajt egyet a repülőgépen, ahogy nyugatnak fordulunk. Amíg tehetem visszanézek Magyarországra. Idegesen dobolok a karfán. Tudom, el kellett menekülnöm. Tudom, mert én már nem tudok feloldódni a hősi múltban, nem tudok jóllakni a tudattal, hogy a kannibálok nem erőszakolják meg a focistáinkat, és nem tudom arra alapozni az öregségemet, hogy az asszonyok majd unokákkal szülik tele az ingyenkonyhát.

Valamitől mégis összeszorul a szívem. Az a drótháló elvágta a jövőmet a vágyaimtól. Én már soha nem leszek otthon, én már soha nem mehetek haza. Én már sehol nem leszek én, csak az a migráns.

Milyen régen volt! Milyen messze már, mikor megfogadtam, hogy nem írok többé közéleti blog bejegyzést!

Akkor azt gondoltam felesleges, mert lényegében nem változtathatok semmin, csak blamálom magam.

És most mégis megteszem :(

Szállj messze, szállj magasra,

Szél könnyű szárnyán szállj,

Kárpátok gyűrűjéből,

Szállj fel szabad madár!

Az egész rock-opera beégett a szánandóan naiv kis agyamba. A dallama ott lüktet a szívemben – valójában a szívem erre a dallamra hangolódott, ennek ritmusára vert, még ha öntudatlan is.

De soha nem gondoltam, hogy ez igazában rólam, csak rólam egyedül szól. Hittem, és reméltem, hogy ez nekünk, nekem és drága nemzetemnek íródott.

Nehéz, nagyon nehéz volt elfogadnom, hogy nincs hazám. Kínlódtam, gyötrődtem, mikor már nem menekülhettem a gondolat elől, hogy itt nincs jövőm.

Hová lehetnék – hajtogattam –, ha már a Tiszán sem hajózhatok úgy, hogy a gyűlölet, az elutasítás ne venne körül. Hol lehetek még egyszer otthon, ha a Dunán sem evezhetek hazafelé.

Igen, most újra írnom kell, mert már nincs mást tennem, csak elsírnom a bánatom. De már nem is én sírok, drága Szilágyi úr, a telefon sír!

Ma ott tartunk, hogy a Jobbikért kellene síkra szállnom. A Jobbikért? Nekem? Hogyan is tehetném? Hogyan emelhetnék szót egy csoportosulásért, ami szöges ellentéte mindennek, amiben hiszek? És ugyanakkor hogyan tűrhetném, hogy nem ésszel győzi meg, de erővel nyomja el azt a megválasztott hatalom?

Nem, nincs tovább! Nem tagadhatok meg mindent, nem adhatom fel magam, nem lehetek az aki nem vagyok!

Ma talán még itt vagyok. Ma még itt adózok. De Magyar már nem vagyok! Menekült lettem saját hazámban, szabad madár a Kárpátok között.

Ma megtagadtam a származásom, a történelmem, hogy ember maradhassak. Ember, a birkák között.

Sírva mondom el gyászos történetem, sírva alszom el, mert én vagyok a szabad madár, aki felszáll a Kárpátok gyűrűjéből. Szabad madár, aki felszáll, de vissza már nem néz, mert a szíve itt maradt ugyan, de a szárnya messze vitte innét, ahol egy nemzet temetkezik.

Hosszú évek óta hallok róla, hogy milyen mértékben fordultak el Magyarországon az emberek a politikától. De a politika talán nem is jó szó, használjuk inkább a közéletet – ma már közösségi portálon véleményt nyilvánítani gáz, a macskával pózolás az ász.

És tényleg. Jómagam beszüntettem a blogírást, óvatoson osztom mások posztjait az arckönyvön. Ami amúgy igazolható – aki kvázi egyet ért, az gyáva még lájkolni is, aki nem, az meg a saját félelmeit óvandó inkább eltaposna, semhogy belegondolna, mit is írtam le, osztottam meg. Időarányosan exponenciálisan csökken az ismerőseim száma :S

Mostanában azonban a 10(szr:2)-farkú ebek lelkesedése rádöbbentett, hogy amíg nem sikerül elmenekülnöm erről a szemétdombról, addig lehetetlenség tökéletesen elszigetelnem magam a mocsoktól - és itt nem a tesó gazdaságos fényre gondolok -, ami nap mint nap ömlik rám, ránk.

Na de hogyan lehetséges ez? Hogyan ragadhattunk meg ebben a mentális posványban?

Ebben az országban elvileg két harmada a népességnek nem funkcionális analfabéta. (Értsd megért egy összetett mondatot.)

Akkor hogyan fordulhat elő, hogy tőmondatokat fogadnak el abszolút igazságként? Hogyan lehetséges, hogy egyszerű válaszokra vágynak bonyolult, összetett kérdésekben? Hogyan sajátíthatták el tökéletesen a duplagondolt anélkül, hogy akár csak hallottak volna Orwellről?

(Mondjuk én sem hallottam róla, simán csak elolvastam 2+1 könyvét, és amúgy javasolnám hozzátenni Huxley 'Szép új világát' is. 'Malevil', 'Állati elmék', 'Mesterségem a halál', ezek mi a f@szomra jók? - Nyilván tüzelni a világégés után :) )

Az én válaszom egyszerű: feudalista társadalom. Becslésem szerint kb. Mohács, nagy jóindulattal 1930. Ezt nem sikerült meghaladnunk. Itt az előrejutás a hűbérúr kegyétől függ. De hát „A magyar ember ilyen, nem találja a helyét, ha nem szaros a szája.” /Hofi/

Itt a portás hatalom. Mi ügyeskedünk. Nálunk a dolgokat 'okosba' oldjuk meg. Fel se merül, hogy a teljesítmény a valódi érték – csak ismeretség és lojalitás létezik.

Így aztán a népek személyek felé fordulnak, vezetőket keresnek maguknak elvek, értékek helyett.

Kis kitérő, hogy a szekértáborok hívei kedvükre gyűlölhessenek:

- A szegfüvesek: Itt-ragadt opportunisták szánalmas szénakazla

- A FiatalDemokratákSzövetségét feledettek: (fides jelentése: hit, bizalom, hűség == paternalizmus) Vérkommunista demagógián szocializált gerinctelen opportunisták gyülekezete + kdnp és külön Semjén Zsolt

- Fletoisták: Az orbáni cárizmus gyengített kivitelének hívei

- Cuki kopasz kutyák (értsd: náci vizsla): Lásd Fidesz, választási győzelem nélkül

- Genetikailag vissza nem igazolt háziasított farkas falka: Akik komolyan gondolják, hogy tíz év múlva is itt kéne éljünk (És itt ez a viccpárt - ne már!)

- A reszt: Ja, na ott még érdemes arcokat keresni, csak koncepcióra ne számítson az ember :)

És akkor visszatérve a személyekhez, vezetőkhöz: Hiszem és állítom, hogy egy adott társadalom hatalmi elitje nem meghatározza a vizsgált társadalom állapotát, hanem annak puszta visszfényeként jelenik meg.

Rendben, ezt én sem értettem, lefordítom: Nem a hatalomban lévőkkel van a baj, hanem azokkal, akik oda juttatták őket.

Nem állom meg: Mi kell ahhoz, hogy egy – morális szempontból - elhanyagolható törpe elmebaja lángba borítsa a világot? Hát a világ elmebaja :) (Gyengébbek kedvéért Napoleon, Hitler) És sajnos az orosz tél ugyan betesz az ilyen viktátoroknak, de a világ súlyosabb árat fizet az ilyen tévedésekért, mint az elfogadható lenne. Tanulni meg, mint emberiség, látszólag képtelenek vagyunk.

Következtetés: Szó nincs arról, hogy nálunk a demokrácia, az illiberalizmus, vagy bármilyen izmus megoldást jelentene. Itt változás akkor, és csak akkor lesz, ha majd a zemberek megértik, hogy egy projektnek nem lehet alkotmányos költsége, hogy az okmányirodában nem lehet előbbre kerülni csak mert Bözsike (Gizi, Lujza, Mihály bá /Gárdonyi/, ecetetrá) az ismerősöm. Ha majd világos lesz, hogy nem megkerülni érdemes az ÁLTALUNK alkotott szabályokat, hanem odatenni magunkat, és tisztában lenni a saját értékeinkkel.

Idézni érdemes, mert hihetetlen, de éltek már előttünk is okos emberek: 'A jogot nem adják, a jogot nem lehet kiérdemelni, a jog olyasmi, amit nem lehet elvenni!'

Jó reggelt!

Aztán majd eljöhet a kor, mikor a főnök unokahúga/öccse akkor diktálhat, ha tényleg ért hozzá.

Aztán majd eljöhet az a kor, mikor a sör nem ital, a medve nem játék és az asszony is ember.

Aztán majd eljöhet az a kor, mikor a bézs nem szín, de a szivárvány az.

És a végén ki lehet majd mondani, hogy én ugyan ateista vagyok, de annak a kurvával hetyegő, pusztában lófráló, begőzölt ácsnak azért rohadtul igaza volt.

'Love, bees, freedom, happiness' /Hair/

Addig azonban engedtessék meg nekem, hogy olyan állammal lopassam el az adómat, amelyik legalább megpróbálja elhitetni velem, hogy én egy polgár vagyok, nem pedig csak nyírni való birka!

„Balra el, medve üldözi.” /Lándzsarázó kapitány/

„Talpra magyar,… ”

Na itt hányom le a billentyűzet (automatikus ragozás)!

Tucatnál is többször mondta már a leszbikus vámpír, hogy 28 nap múlva jövök, de a némaságom gránit szilárdságú vala. Igen barátim, üres az Újbeszél blog, mert süket, ostoba szarok vagyunk! Mert velünk bármit meg lehet tenni!

És jöhetnek az üzenetek, hogy „Szerettem az írásaidat, kár, hogy abbahagytad”, nem érdemeljük meg a gondolataimat. Igen, én sem!

De legyen hát, előröl kezdem, mert a tóban a lepényhal megy elöl, a reményhal meg utoljára.

Kardos doktor szavaival élve: „Mi vettük ki az első téglát a berlini falból!”

Mit mond erre Jürgen? „Köszönjük”, és paff egy füles, hogy szegény Kern ázottan emelhet egy Uniqum-ot a tengerszint fölé. Ennyit a szabadságunkról!

Na jó, nyilván ennyi utalás túl sok a 9*10⁶ kumiszfüggőnek. Egyszerűsítsünk hát!

Mi a hit erejének antropomorf megtestesülésének (Isten) lötyögő himbilimbijét (f@szát) vártatok ti a Demokráciától? Hogy kolbászból lesz a kerítés, és a cár atyuska mindent elintéz helyettetek?

De tényleg? Háromszor tíz a hatodikon (az sok nulla ám) funkcionális analfabéta (paraszt) majd felfogja, mit jelent a saját életéért vállalt felelősség, három millió rinyákoló cseléd (alkalmazott) és egy millió (mínusz akik már rég kivándoroltak – London a második legnagyobb magyar város) értetlenségi majd összehoz valami vállalhatót? Na neeeeeem! Tényleg ostoba négylábú haszonállatok (barmok) vagyunk, akik hittünk ebben.

Mert mi is a Demokrácia? A nép uralma, igen. A népé – kivéve a rabszolgákat, nőket (hisz ők pont el is vannak foglalva a konyhában való unokaszüléssel [mi van???]), értelmi fogyatékosokat, nincsteleneket, rokkantakat és állampolgársággal nem rendelkezőket. Meg aki nem ül elég közel a tűzhöz. Hoppácska, de hát akkor mi értelme is van a szólás~ és sajtószabadságnak, a jogállamiságnak, hatalmi ágak szétválasztásának, szekularizációnak (bocs az idegen szóért, az egyház és a közhatalom szétválasztásának) és egyéb nem hátra nyilazós marhaságoknak? Na ugye, hogy semmi!

Nekünk pont jó, ha valaki megmondja, mikor, mit és hol (de nyilván csak a harmadik fattyú megkonstruálása után – köszönjük Emese).

Ti kötözni való idióták! Kimentek kockás ingben esernyővel tüntetni a barna-ingesek ellen? (És újfent elnézést az utalásért – nálunk a barna ing megfelel a kopasz bomber dzsekinek, de rohadtul nem vagyok hajlandó belinkelni a vonatkozó wiki oldalakat, mert már a belem fordul ki az ostoba, internet-adó ellen hőbörgő vaksiktól.)

Mennétek le egy büdös kocsmába a fővárosban! Ott kapnátok leckét irredentizmusból (ide nekünk Erdélyt, a Felvidéket és a Horvát tengerpartot, függetlenül attól, hogy harmadmód sem tudjuk üzemeltetni ezt a harmad MO-t), rasszizmusból (Hofival élve: fagyi megkülönböztetésből – értsd indiai informatikusok), antiszemitizmusból (magyarul: rohadt zsidrákok – már akik nem hagyták a cipőiket, szigorúan a magyar államhatalom és istenadta nép közreműködése nélkül, csakis a német megszállás alatt a rakparton), és egyáltalán a „mindenki más a hibás” megközelítésből.

Nevetséges!

Én harmincötödik éve Magyar vagyok (nagy „M”-el és suttogva). Adót fizetek (pontosabban eltűröm, hogy fényes nappal kiraboljanak), betartom a törvényeket (vagyis úgy sunnyogok, hogy a lehető legkevesebbet lehessen rám bizonyítani), és (meggyőződéses ateistaként) megtartom a tíz parancsolat(!) (eltekintve a magok földre-szórásáról szólótól, mert lelkes Onán hívőként vallom, hogy az intelligencia szintje állandó, míg a népességé rajtunk áll). Na már most ezt más nyelven immár nem vagyok hajlandó leírni/bevallani. Ugyanis a legvidámabb barakkból húsz év alatt sikerült a legéletuntabb barakkot faragnunk, ami csikorgó kerekeken száguld a medve ölelő karjaiba. (Valaki verjen már szájba implicit verbalizmusért! A medve a hamvaiból újjászülető cári birodalom.)

És lássátok feleim szümtükkel, mik vagyunk! Isa por és hamu vagyunk! De szép is lenne! Szar és üszök vagyunk. Nem lángolunk, nem robbanunk, de, ha előléptetnek trágyává, egyből kocsin vitetnénk magunkat.

Azt hiszitek tíz kivégzés segítene? Azt hiszitek egy választás megoldja ezt? Azt hiszitek egy forradalom megváltás lehet?

Kérlek! Könyörgöm! Nézzétek meg a történelem könyveket! Nézzétek meg, hogy mi nincs bennük!

Megölöd a „gecit”, megválasztod „bárcsak ne Vonát”, agyonlöveted magad a barikádon. Hát gratula! De változott valami? Hittél valamiben, amit aztán odaadtál az embereknek, hogy „nesztek idea”, aztán lett belőle '84, meg szép új világ. (Szent Wiki segíts meg!)

Mi a teloméra rövidülését figyelmen kívül hagyó kórós elváltozás (rákos) omnipotens időn és téren túli entitás (isten) csúszási súrlódást negatívan befolyásoló felületű (rücskös) hímtagját (f@szát) vársz egy olyan lélektani deformáltságban szocializálódott közösségtől (nemzettől), amely szimpatikus orális ingerként értékelte (beszopta) a rezsicsökverést (a kormány pusztán a közvagyon újraelosztásáért felel, nem rendelkezik saját [adózott???] forrásokkal)?

Tényleg úgy gondoljátok, hogy egy tizenöt dekád fegyveres török megszállást a haradzs (mert ötven-X százalék munkavállalónkénti kötelezettséget képtelen vagyok másképp értékelni) átvételén túl érintetlenül hagyott, de szaros százezer (1300 kormány-kerekített) burka-potens állásrablót rettegő kultúrát megindít majd, hogy a tudatlan világra sz@rt fattyaikat ostoba droidokká akarják formálni? Hát még a hastáncot, vagy a pentatóniát meghaladó muzikalitást sem sikerült átvenniük!

Nem, nem, soha! (Csak, hogy valami ismerős is elhangozzék.) Ez nem megy másképp, csak, ha lemész Tábiób@sznakra, és nekilátsz mesélni. Mesélni a kocsmában. Elmeséled a púpos frígiai (Aesopus, menj te a Wikibe!) történetét. Elmeséled, hogy mi az embernek lenni. Elmeséled, hogy nem kell eltűrnöd amikor azonnal büntetnek, ha felhajtasz az autópályára, annak ellenére, hogy decemberben is a teljes évi matricát veszed meg. Elmeséled, hogy két csöccsel is lehetnek gondolataid, hogy nem minden tehén, amit meg lehet fejni. Elmeséled, hogy a balta nem csak arra való, hogy a könyör-tüzifát aprítsd, hanem arra is, hogy, ha valaki megkérdezi kire szavaztál, akkor válaszolj.

Na de ki tenné ezt meg? Én biztos nem!

Igaz, volt idő, mikor felajánlottam, hogy a jól keresők a társhasházban névtelen támogassák (elsőként ajánlva magamat) azokat, akik nem tudják a nem fizető beruházó miatt előírt három havi extra közös költséget fizetni. Mit gondoltok mi történt? Igen, az általam végbevitt önkéntes szenté avatásomon kívül semmi, mert a felvetésre EGYETLEN válasz sem érkezett. Ennyit az alulról jövő szerveződésekről.

Hát én azt mondom, itt rohadjunk meg! Ne maradjon más, csak csont és Paks2! Az egyetlen vágyam, hogy én akkora már ne legyek itt! Arany Lacikának üzenem, Talpra magyar, irány… el! Itt a Saul fia nem magyar. Itt én nem vagyok magyar. Itt én más nem, csak golyós toll, és csuklós busz lehetek.

<Rendezői utasítás> Gondolkodó balra el, medve üldözi.